Oct
13
2015

Extra siker a CEWE véradáson!

Szerencsések vagyunk a CEWE-nél, mert a legtöbb esetben vidámsággal és elégedettséggel találkozunk. Azonban azokkal is szeretnénk együtt érezni, akik segítségre szorulnak. Ezért október 9-én a Magyar Vöröskereszttel együttműködve véradást szerveztünk a Duna Plazában, amelyet cégünk támogatott. A nap során 87-en jelentkeztek véradásra, amely kiemelkedően jó eredménynek számít.

Aki a CEWE Fotókönyvét – szóljon az utazásról, gyerekekről, családról, esetleg házasságkötésről – lapozgatja, vagy éppen saját és szerettei fényképével ellátott ajándéktárgyat választ, az általában ott, abban a pillanatban boldog ember. A pozitív, emberi és természeti pillanatokat kereste cégcsoportunk nemzetközi „Our world is beautiful! – Gyönyörű világunk!” fotópályázata is, amelynek legjobbjai nagy büszkeségünkre október 15-ig megtekinthetők a Duna Plaza bevásárlóközpontban rendezett kiállításon.

A sok öröm mellett azonban gondolni szeretnénk azokra is, akik éppen nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. Azokra, akik segítségre szorulnak, talán pont a mi, mindannyiunk segítségére. Sajnos bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor pár csepp véren múlik az egészsége. „Adj vért és ments meg 3 életet!” – közismert szlogen, de még mindig igaz: egy véradó akár 3 rászoruló életét mentheti meg.

Ezért is volt öröm számunkra, hogy a kiállítás égisze alatt, együttműködve a Vöröskereszttel kiemelkedően sikeres véradást tudtunk szervezni október 9-én a Duna Plaza bevásárlóközpontban. A CEWE munkatársak is képviseltették magukat az önkéntes véradók között, összesen pedig 87-en jelentkeztek arra, hogy önzetlenül nyújtsák a karjukat ezen a péntek délutánon, amely majdnem 50%-al több, mint az átlagos létszám.

Természetesen senki sem távozhatott üres kézzel: az önkénteseket egy-egy saját fotóval ellátott szívgömbre-, valamint 30%-os kedvezményre jogosító CEWE kuponnal ajándékoztuk meg.

Köszönjük mindenkinek, hogy csatlakozott hozzánk ebben a küldetésben!

Véradás

Véradás

A szerzőről:

Válasz