Sep
13
2016

A CEWE FOTÓKÖNYV kampányát az élet írja

CEWE Fotókönyv

Sokféle módon szóltunk már vevőinkhez, de most először, idén ősszel reklámfilmet is készítettünk számukra. A CEWE FOTÓKÖNYV szpotjának különlegessége, hogy valódi vásárlók szerepelnek benne.

A CEWE FOTÓKÖNYV nemzetközi koncepciója az, hogy leghitelesebben vásárlóink tudják ajánlani egymásnak a terméket. Hiszen csakis ők tudják elmesélni saját történetüket, hogy mit jelentenek számukra a fényképeik, s milyen érzések töltik el őket, ha a fotókönyvüket lapozgatják.
Ennek a gondolatnak a mentén haladtunk a reklámfilm tervezésekor is, így nem castingon válogattuk a szereplőket, hanem a fotók, fotókönyvek alapján kerestük a legmegfelelőbb vásárlókat. Örömmel mondhatjuk, hogy nemsokára meg is találtuk a tökéletes alanyokat, egy kedves, élettel teli, kétgyermekes fiatal családot, Sasvári Lászlót és feleségét, Nemcsics Dórát, valamint az 5 éves kis Attilát és a kompánia legifjabb tagját, a 3 éves Danit. Ők horvátországi nyaralásukról készítettek csodás képeket, melyeket CEWE FOTÓKÖNYVBE foglaltak.
Szerencsére örömmel vállalták a közös forgatást, s mint kiderült, ráadásul a csinos anyukának, már voltak is tapasztalatai e téren. Ám még sohasem szerepelt együtt a férjével és a gyerekeivel, így mindannyian izgatottan várták a forgatás napját.
„Végül igazán jó hangulatban telt a filmfelvétel, a férjemnek mérnök agya van, őt ennek a technikai része is már régóta érdekelte, így most végre ezt is átélhette. Bár a nap végére elfáradtak, de a gyerekeket is sikerült lekötni és az egész forgatás egy életre szóló, családépítő élmény volt” – mesélte Dóra, aki bár végzettsége szerint gyógytornász, de modellkedéssel foglalkozik.
A filmből több verzió is készült, többek között az RTL, a TV2 műsorainál, és kábelcsatornákon is lehet a rövidebb változattal már találkozni, ez itt a hosszabb videó:

A szpothoz készült vásárlói oldal.

Cewe Blog

A szerzőről:

Imre Krisztina: Profi fotós, tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Szakterülete a panorámafotózás, virtuális túrák készítése. Tulajdonosa a panoramablog.eu oldalnak. A CEWE hivatalos bloggere scrapbooking, CEWE FOTÓKÖNYV szerkesztés, Photoshop és fotó témában. A CEWE FOTÓKÖNYV 2005-ös megszületése óta professzionális szintre fejlesztette CEWE FOTÓKÖNYV szerkesztési tudását, amit azóta is lelkesen ad át valamennyi halado.fotokonyv.hu és cewe.hu/blog blog olvasónknak.

Válasz