Nov
9
2016

Aktuális Fotókiállítások – 2016

Beköszöntött az ősz, hamar sötétedik, kevesebbet lehet a szabadban tartózkodni. Program viszont ilyenkor is kell, és tökéletes választás, ha egy kiállításra megyünk el. Természetesen mi a fotózást tesszük előtérbe, így pár fotókiállításra hívjuk fel a figyelmet.

November 9. és december 31. között látható a Magyar Természettudományi Múzeumban Az év természetfotósa 2016. kiállítás, mely a 23. alkalommal megrendezett pályázatra benyújtott felvételekből mutatja be a legjobbakat.

AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA 2016.

Keleti Éva – Kontakt című kiállítása november 20-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. 85 eddig nem látott, művészekről készített szerepel a tárlaton.

Keleti Éva

A Mai Manó házban három kiállítást is megtekinthetünk.

Robert Capa – A háború és béke képei című kiállítását január 8-ig meghosszabbították. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének válogatása a világ egyik legismertebb magyar származású fotográfusának munkáiba enged betekintést.

Robert Capa
Budapest 1 napja project során 2016 szeptember 29-e hajnaltól másnap hajnalig kellett fotókat készíteni, aminek témája a víz volt. Az elkészült felvételekből készült a kiállítás, melyet január 8-ig lehet megnézni.

Budapest 1 napja

November 20-ig lehet ellátogatni  A víz összeköt 2016 kiállításra, ahol a témában indított pályázat nyertes fotóit és videóit mutatják be.

A víz összeköt

A Capa Center ad otthon a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj kedvezményezettjeinek kiállítására. 25 év eredményeit és értékei bemutató tárlat 2017. január 8-ig látogatható.

Pécsi József ösztöndíj

 

És bár nem egészen fotózás, de azért nem áll messze tőle, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 kiállítása. Ebben az időszakban több mint 360 alkotás készült el, amelyek egy része a mai napig is ismert.

filmplakát

Jó szórakozást!

A szerzőről:

Imre Krisztina: Profi fotós, tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Szakterülete a panorámafotózás, virtuális túrák készítése. Tulajdonosa a panoramablog.eu oldalnak.
A CEWE hivatalos bloggere scrapbooking, CEWE FOTÓKÖNYV szerkesztés, Photoshop és fotó témában. A CEWE FOTÓKÖNYV 2005-ös megszületése óta professzionális szintre fejlesztette CEWE FOTÓKÖNYV szerkesztési tudását, amit azóta is lelkesen ad át valamennyi halado.fotokonyv.hu és cewe.hu/blog blog olvasónknak.

Válasz