Jun
27
2016

CEWE Best in fit – Az első közös futásunk!

Egészségmegőrző programunk újabb állomáshoz ért: a CEWE kollégák a futás útjára léptek, és sikeresen teljesítették a 2-2 kilométeres távot a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó minimaraton váltófutásán. Szekeres Eszter beszámolóját olvashatjátok a motivációról és a csapatszellemről!

Én futni? IGEN!

Bár ugyanerre a kérdésre még pár hónapja simán rávágtam volna: soha! Majd egy csoda folytán mégis a futópadon kötöttem ki, és voltam magamra nagyon büszke az első megtett kilométerek (és elveszített liter vizek) után.

Cewe csapat

12 éve dolgozom a CEWE-nél, de nem lehet véletlen, hogy a munkatársakat összefogó, egészségmegőrző „Best in fit” programunk keretén belül pont ebben az időszakban érkezett a „Fussunk közösen egy maratonon..” felhívás!
Félve, de jelentkeztem. Pánikolni viszont csak akkor kezdtem, mikor utólag megtudtam, hogy a kollégáim EGYHARMADA ott lesz! Fú, nagyon nagy égés lenne, ha nem bírnám lefutni!

Most már motiváltan és következetesen edzettem! A céllal a szemem előtt egészen más volt rászánni magam az önsanyargatásra. Mert igaz, hogy csak 2 km jutott egy főre, de a kollégák előtt csak mosolygó arccal illik az egészet végigcsinálni, meg hát fotós is lesz, jaj.

Persze viharos, majdnem esős reggelre ébredtünk aznap. (Túl ideális lett volna a gyönyörű kora nyári idő, de utólag hálát adtunk a kellemes hőmérsékletért!) Bevallom, meg is lepődtem, hogy mindenki eljött, de ott voltunk, mind a 18-an, szurkolókkal is felszerelkezve.

Életem első futóeseménye volt. Nézőként, pláne közreműködőként nem vettem még részt ilyen versenyen, de a hangulat, a pörgés azonnal magával ragadott. Alig vártam, hogy (legfőképpen magam előtt) be tudjam bizonyítani: megérte edzeni. Nagyszerű volt egyforma pólóban feszíteni, bemelegíteni és izgulni azokkal az emberekkel, akikkel évek óta együtt ülünk egész nap, a főnökökkel, a kevésbé ismert kollégákkal! 6 darab 3 fős csapatot alkottunk, és én rögtön elsőként indultam, kezemben a váltóbottal.

futás!

Együtt futottunk, mert azért mentünk oda, hogy együtt fussunk. A közös tempónál hamar éreztem, hogy így, együtt sokkal motiváltabbak vagyunk. Bár a sebesség az általam megszokottnál kissé lassabb volt, de már rég nem az volt a célom, hogy a saját időmet javítsam, vagy minél hamarabb fussam le életem első „éles” 2 kilométerét. Ahogy pár hónapja nekem kellett némi extra ösztönzés, most egyik kollégámnak volt szüksége segítségre. Hiába hagyta maga mögött már hősiesen a táv felét, mégis látszott rajta, hogy lassan feladja. De nem tette! Ott voltunk, együtt, megcsináltuk, befutottunk!  Ő erre, én meg arra voltam irtó büszke, hogy én, a kezdő futó is tudtam valakit buzdítani!

Cew Best in fit

Most gondban vagyok! Még 3 napom maradt eldönteni, hogy merjek-e jelentkezni a következő közös CEWE futásra? A táv emelkedik, minimum 5,9 km. A kérdés, hogy szurkolni vagy futni megyek-e szeptemberben a csapattal. Mert mi már csapat vagyunk! Csapat és nem „csupán” kollégák! A legjobb pedig, hogy erre ilyen programok során döbbenhetünk rá.

Szekeres Eszter

Gratulálunk a CEWE Best in fit csapat minden tagjának, aki részt vett a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó minimaraton váltófutásában 2016. június 12-én:
Ablonczy László, Bálint Ildikó, Fodorné Bakos Ilona, Halasi István, Hudák Ádám, Husaru Nela, Kovács Nikolett, Kovács Zoltán, Kovács-Majsa Noémi, Orcsik Darinka, Papp Levente, Szabó Ágnes, Szabó László, Szekeres Eszter, Tobias Linda, Vécsi Judit, Weisz Miklós, Zoboki Zoltán

Videónk a futásról:

Az eseményről készült hivatalos videó:

?t=28s

A szerzőről:

Válasz