Dec
6
2019

CEWE tippek egy percben – sokfotós borító

A CEWE FOTÓVILÁG programban rengeteg az elrendezési terv, de előfordulhat, hogy olyan elképzelésünk van, amit egyedileg kell elkészíteni. A meglévő eszközök segítségével ez nagyon egyszerű.

Ilyen sokfotós megoldást természetesen nem csak a borítóra lehet alkalmazni, hanem belső oldalakon is, a borítón talán azért jobb, mert látványos és nincs jelentősége annak, hogy a képek kis méretűek, hisz leginkább az összhatás, ami számít.

Az első helyőrzőt alakítsd négyzetesre, ez egyszerű, mert a méretezésnél egy kis ablakban megjelennek az adatok. Ha ki van jelölve, az „Új fotó” ikonra kattintva már ugyanekkora helyzőrzőt kapunk.

Jelen esetben öt kerül egy sorba. Ha az első és az utolsó távolságát beállítod, csak két kattintás a rendezése. Első, hogy egy vonalban legyenek.

Utána az egyenletes elosztás következik.

Kijelölve, az egész sort lehet másolni, jobb klikk másolás, majd ugyanitt beillesztés. Ezt megteheted a Ctrl+C és Ctrl+V billentyűparanccsal is.

Most már a két sor másolhatod egyszerre. Az illesztésnél segítségedre lehet a segédrács és az intelligens segédvonal bekapcsolása, amit a program felső beállítósávjában találsz.

A fotókat bedobálni már csak 1-2 perc.

Egyes képkockákból akár ki lehet rakni a könyv címét is. Ebben a betűmaszkok segítenek.

A Maszkok & Keretek között a maszkoknál találod meg.

Válassz egy hátteret. Ez a könyvborító fekete hátteret kapott, amin rendkívül dekoratív az aranyszínű effektlakk fotókeret.

A könyv hátuljára jöhet egy clipart, szintén aranyszínű lakkozással. A clipartok között külön csoportban találod az effektlakkos elemeket.

Egy ilyen borító biztos méltó keretet ad az élményeknek, amik a könyv lapjain megelevenednek.

Tetszett a tipp? – Töltsd le ingyenes szoftverünket és próbáld ki te is!

Kísérd figyelemmel blogunkat, hogy ne maradj le egyetlen tippről sem. A CEWE FOTÓVILÁG szoftver használatáról sok videót találsz youtube csatornánkon. Ha Facebookon és Instagramon is követsz minket, garantáltan időben értesülsz minden tartalmunkról és újdonságunkról!

Ha inspirálnál másokat CEWE FOTÓKÖNYVEDDEL vagy CEWE NAPTÁRADDAL, töltsd fel a CEWE KÖZÖSSÉGBE, és mi ezt egy 3 000 Ft értékű kuponnal háláljuk meg!

A szerzőről:

Válasz