Feb
4
2016

Arany Fokozat – mindannyiunknak!

 

sos

A CEWE üzletpolitikájának része a társadalmi felelősségvállalás. Vagyis az, hogy cégünk bevételeiből karitatív célra is fordítunk, ezzel részt vállalva fontos és jó ügyekben. Tavaly többek között az SOS Gyermekfalvak számára nyújtottunk jelentős – 3 millió forintos – támogatást. Ennek keretében egy fotós tehetséggondozó program is indult a kecskeméti SOS Gyermekfaluban, kaput nyitva a résztvevő fiataloknak, hogy az önkifejezés fejlesztése mellett a későbbiekben akár ezen a területen helyezkedjenek el.

Mindezzel a CEWE az SOS Gyermekfalvak Arany Fokozatú támogatójává vált, amely vevőink, ügyfeleink és partnereink érdeme éppúgy, mint munkatársainké. Hiszen mindannyiuk nélkül nem lenne lehetőségünk segítő kezet nyújtani a rászorulóknak.

Köszönjük!

Korábbi hírünk az SOS Gyermekfalvakban megvalósult programról.

oklevél

A szerzőről:

Válasz