Mar
24
2015

VI. Gimp használata kezdőknek – alapok – Képkorrekció: szintek és görbék

A leggondosabb fotózás mellett is előfordulhat, hogy szükségünk van a kép tónusainak, színeinek a korrekciójára. Ehhez most két eszközt mutatok be, ezek a Szintek és a Görbék.

Mindkettőt a Színek, vagy az Eszközök → Színeszközök  menüpontból érjük el.

Színek, Szintek

Nézzük először a Szinteket. A Szintek megnyitásakor egy hisztogramot látunk. A hisztogram grafikusan ábrázolja a képpontok elosztását. Bal oldalon az árnyékok, középen a középtónusok, jobb oldalon a csúcsfények láthatóak.

Szintek
A Csatorna legördülő menüben választhatjuk a Vörös, Zöld, Kék csatornákat, ha azok korrekciójára van szükség. Legegyszerűbb, ha az Automatikus gombra kattintunk, szerencsés esetben egész jó eredményt ad. Ha mégsem, akkor a Visszaállítással visszaléphetünk.

Szintek automatikus

Jelen esetben ez nem hozott túl jó eredményt, ezért más megoldást kellett választani. A két pipetta eszközzel megadhatjuk a kép legvilágosabb, és legsötétebb pontját. A bal oldali a sötét, a jobb a világos. Kattintsunk a kép azon két részére, amit a legvilágosabbnak, illetve legsötétebbnek tartunk.

Szintek pipetta

Ez egy kicsit sok lett. Az árnyékos teljesen fekete lett, a világos meg túlságosan fehér, így a részletek teljesen elvesztek. Látni, hogy a kis fekete és fehér nyíl jóval beljebb van, mint a hullám hegy-völgy két széle. Bal oldalt nézve, ahonnan indul az emelkedés egészen a háromszögig minden teljesen fekete lett, pedig csak a legszélén kellene feketének lennei.Ugyanez vonatkozik a jobb szélére is, ott meg teljesen kiégettünk minden részletet.

A legjobb, ha mi magunk húzzuk be a két háromszöget arra a pontra, ahol kezdődik az emelkedés. Ezt a behúzást számértékkel is meg lehet adni az alatta lévő ablakban. A középső háromszög a középtónusok világosságát szabályozza.

Színeszközök

Ez adta a legjobb eredményt. Korrigálhatunk a Görbék ablakban is, amit akár innen is elérünk az Ezen beállítások módosítása görbeként gombra kattintva.

Ha ezt választjuk, akkor a görbén rögtön megjelenik a Szintek ablakban elvégzett módosítás:

Curves

Ha megnyitjuk a Görbék ablakot, akkor a görbénk még teljesen egyenes, a bal alsó sarokból a jobb felsőbe tart.

Gimp Görbék

A görbe eszközzel jóval kifinomultabban tudjuk módosítani a színt, fényerőt és kontrasztot, mint azt a szintekkel tudtuk. Minden egyes tónustartományt külön szerkeszthetünk, és természetesen a csatornák megválasztására is lehetőség van.

Gimp Curves

Ha az egeret a kép fölé visszük, és lenyomjuk a bal gombot, egy pipettával kiválaszthatjuk azt a tónust, amin változtatnánk, és ez meg is jelenik a Görbék ablakban.

Görbék, pipetta

Némi rutinnal és pár perces munkával  sokat javíthatunk fotóink minőségén.

Korrigált fotó

A szerzőről:

Válasz