Gratulálunk a CEWE PHOTO Award-on elért eredményhez. Tükörkép című fotódon ki látható és mikor készült?

Dávid: Tavaly készült, az olimpia előtt. A Duna Arénában rendezték ezt a versenyt, ami egyfajta felkészülési viadal volt, és olimpiai kvalifikációs eseményként is szolgált. Brandon Smith ausztrál úszó látható a képen, 400 méter vegyesen indult, a fotón a pillangóúszása látható.

Nagyon különleges szögből készült a fotó. Hogyan érted el a tükörképet? Laikusként annyi észrevehető, hogy a pálya végéről fotóztad.
Dávid: Igen, pontosan szemből fotóztam. Ez egy elég nehéz felvétel, mert a víz tükröződése csak az első felszínre érkezéskor látható igazán.

Szóval nagyon pontos időzítés kellett hozzá.
Dávid: Igen, de segítette a pillanat elkapását, hogy már rengeteg úszóversenyt fotóztam, így ismerem a sport dinamikáját.

A sportfotózás szerelem vagy munka?
Dávid: Mindkettő. Egy napilapnál dolgozom, sportfotós vagyok, de nemzetközi fotóügynökségeknek is tevékenyen készítem a fényképeket.

Hogyan került az életedbe a fotózás?

Máté: 13-14 éves koromban kaptam egy törött kijelzőjű telefont, aminek meglepően jó volt a kamerája. Elkezdtem vele virágokat, állatokat fotózni, aztán teljesen beleszerettem ebbe a világba. Nagyon érdekesnek találtam a szerkesztést, a színek játékát, a vizuális mesélést.

Hány éves voltál ekkor?
Dávid: Olyan 10-11 éves lehettem. Vízilabdáztam, apukám pedig a Dominó Honvéd vízilabda fotósa volt, így gyakran megfordultam már gyerekként is a víz mellett.

Érezted akkor, hogy a fényképezés lesz a hivatásod? Vagy visszagondolva csak gyermeki, időszakos érdeklődésnek volt mondható?
Dávid: Eleinte kifejezetten a fotózás ellen voltam, csak fellángolásnak éreztem, ezért el is kezdtem egy fodrásziskolát.

Fodrász? Ez meglepő fordulat!
Dávid: Igen, de közben elmentem egy tanulmányi útra Izraelbe, ahova vittem magammal a fényképezőgépemet. A végére már mindenkiről volt fotóm, gyorsan cserélődtek a Facebook profilképek az általam készített fotókra. Ekkor jöttem rá, mennyire szeretem ezt csinálni.

És onnantól nem volt megállás...
Dávid: Így van!

Édesapád segítette az utadat szakmai tanácsokkal?
Dávid: Igen, sok tanácsot adott, bár elég szűkszavú típus. Ha megmutatok neki egy képet, annyit mond, hogy „érdekes” vagy „dobd ki a kukába”. Az „érdekes” jelző az már dicséret! (nevet)

A Tükörkép című fotódat látta?
Dávid: Igen, azt mondta rá, hogy „elmegy”! (nevet)

Édesapád most is aktív fotós? Szoktatok együtt fényképezni?
Dávid: Már nyugdíjas, szabadúszóként dolgozik. Harminc évig volt a Reuters kelet-európai fotóriportere. Sok mindent megélt, a délszláv háborút, Irakot... Más terület az igazi szenvedélye, specialitása.

Hogyan jellemeznéd a fotózási stílusodat?
Dávid: Szeretem az akcióképeket, de számomra az érzelmek is nagyon fontosak. Egy sporteseménynél nemcsak az akciót próbálom megörökíteni, hanem a reakciókat is. Egy győzelem utáni pillanat sokszor többet elmond, mint maga a verseny.

Mennyire specifikus a fotózás területén a sportfotózás?
Dávid: A sportfotózásban elengedhetetlen a technikai tudás, sőt, komoly tudás és felszerelés szükséges hozzá. Ez a két dolog már erőteljesen szűr. A jó képekhez azonban elengedhetetlen az érdeklődés is a sport és a versenyek iránt.

Bele lehet fásulni egy adott terület fotózásába? Mennyire szükséges – ne is menjünk messzire – a sportfotózáshoz például a monotonitástűrés?
Dávid: Ha valaki túl sokáig fényképez egy adott témát, akkor igen. Nyolc évig focicsapatokat fotóztam, és már csukott szemmel is meg tudtam volna csinálni egy meccs képeit. Ha nem lett volna mellette az újságírói munka, ahol mindig új témák vannak, biztosan belefásultam volna.

A Tükörkép című képeddel mennyire vagy elégedett? Véleményed szerint kiemelkedőnek mondható technikailag?
Dávid: Ez is csak egy fotó a sok közül. (mosolyog)